Alapismeretek

A Windows Phone 7 frissítéseinek összefoglalása

Szerintünk a legjobb szoftverek is lehetnek még jobbak. A Windows Phone szoftverhez ezért időnként frissítéseket teszünk közzé, melyek a felhasználóink által kért új funkciókkal egészítik ki a szoftvert, és hatékonyabbá teszik a telefon működését.

Az alábbiakban egy összefoglalót olvashat az eddigi frissítések tartalmáról. A frissítésszám a Windows Phone operációs rendszer verziójára vonatkozik. A frissítések fordított időrendben jelennek meg a listában (első helyen a legújabb frissítés található).

Mivel a frissítések egymásra épülnek, a legújabb frissítés telepítésekor a rendszer az összes korábbi frissítést is telepíti, feltéve, hogy azok nincsenek már telepítve. A rendszer csak az adott telefonra vonatkozó frissítések letöltését és telepítését végzi el.

Ha a telefongyártók adnak ki a modelljeik teljesítményét fokozó alkalmazásokat, azokat is befoglaljuk a frissítésekbe. A telefongyártóktól származó frissítések tartalmával kapcsolatban a telefongyártók várják kérdéseit.

A frissítések telepítéséről, az elérhető frissítések kereséséről és a Windows Phone rendszer verziójának megállapításáról A telefon frissítése – gyakori kérdések című témakörben talál bővebb tájékoztatást. A Windows Phone 8 rendszer javításairól A Windows Phone 8 frissítéseinek összefoglalása című témakör ír részletesen.

A 7.10.8862.144 verziószámú frissítés

Más néven Windows Phone 7.8*.

Kezdőképernyő. A kis-, közepes és nagyméretű élő lapkák átméretezhetők, így a kezdőképernyő használatának módja szabadon testre szabható.

Jelölőszínek. A választható jelölőszínek száma húszra nőtt.

Zárolási képernyő. A zárolási képernyő már védelmet tud nyújtani a véletlen törlések ellen, háttérképeként pedig a Bing napi képe is beállítható.

Piactér és Xbox. Új országokban, területeken és régiókban vált elérhetővé a Windows Phone Piactér és az Xbox szolgáltatás.

Betűtípusok. Javításon esett át a kínai betűtípus, ezenkívül javult az arab és más nyelvek megjelenése.

Live Tile lapkák. Megoldódtak egy korábbi frissítés teljesítményproblémái.

További fejlesztések. Számos további javítással bővül a Windows Phone rendszer.

Ez a frissítés csak bizonyos országokban és csak bizonyos telefonokhoz érhető el. A frissítés tartalmát a Windows Phone 7.8 című témakör ismerteti.

*Ezt a kiadást a Windows Phone 7.8 hivatalos terméknévvel jelöljük. A szoftverfejlesztés egy furcsa sajátossága miatt azonban a tényleges operációsrendszer-verzió a 7.10.8862.144-es. A Beállítások Beállítások ikon > Névjegy > További információ lehetőséget választva mindkét név látható.

A 7.10.8773.98 verziószámú frissítés

Üzenetek. Új üzenetfunkciókat kap a telefon. Mostantól már nem csak egyetlen kép, videó, hangos feljegyzés vagy csengőhang csatolható az SMS-ekhez.

Egyéb minőségi fejlesztések. Számos további javítással bővül a Windows Phone rendszer.

Ez a frissítés csak bizonyos országokban és csak bizonyos telefonokhoz érhető el.

A 7.10.8107.79 verziószámú frissítés

Képernyő-billentyűzet. A frissítés elhárítja a képernyő-billentyűzet gépelés közbeni eltűnését okozó hibát.

E-mail. Megoldással szolgál a Gmail-fiókokkal kapcsolatos szinkronizálási problémára is.

Helyadatok. Elhárítja a helyadatokhoz való hozzáféréssel összefüggő hibát. A frissítés telepítését követően a Kapcsolatok központ Én szolgáltatása csak akkor küld név nélküli adatokat a Microsoftnak a közeli Wi-Fi hozzáférési pontokról és mobiltávközlési tornyokról, ha a felhasználó engedélyezi a bejelentkezési szolgáltatásnak a helyadatok elérését és használatát.

Biztonság. Egy titkosítási probléma megoldása érdekében a frissítés visszavonja a DigiCert Sdn Bhd cég által kibocsátott digitális tanúsítványokat.

E-mailek és beszélgetések. A frissítés megszünteti a Microsoft Exchange Server 2003 rendszerű levelezéssel kapcsolatos hibát; telepítése után a válaszüzenetek vagy az üzenetek továbbított változatai tartalmazni fogják az eredeti üzenetet.

Hangüzenetek. A frissítés a hangüzenetekről szóló értesítések megjelenítésével kapcsolatos azon hibákat is javítja, amelyek néhány európai és ázsiai hálózatban fordultak elő bizonyos körülmények között.

A 7.10.7740.16 verziószámú frissítés

E-mailek és beszélgetések. A frissítés megszünteti a Microsoft Exchange Server 2003 rendszerű levelezéssel kapcsolatos hibát; telepítése után a válaszüzenetek vagy az üzenetek továbbított változatai tartalmazni fogják az eredeti üzenetet.

Hangüzenetek. A frissítés a hangüzenetekről szóló értesítések megjelenítésével kapcsolatos azon hibákat is javítja, amelyek néhány európai és ázsiai hálózatban fordultak elő bizonyos körülmények között.

A frissítés nem érhető el minden országban.

A 7.10.7720.68 verziószámú frissítés

Más néven Windows Phone 7.5*.

Több száz új és továbbfejlesztett szolgáltatás. A felhasználók visszajelzései alapján tetőtől talpig átfésültük a Windows Phone rendszert. Felkutattuk, hogy miként könnyíthetjük meg a kapcsolatteremtést és a tartalommegosztást az ismerősökkel, hogyan lehetne egyszerűbb az intelligens alkalmazások megkeresése és használata, valamint hogy milyen módon aknázhatók ki a webes lehetőségek.

*Ezt a kiadást a Windows Phone 7.5 hivatalos terméknévvel jelöljük. A szoftverfejlesztés egy furcsa sajátossága miatt azonban a tényleges operációsrendszer-verzió a 7.10.7720-as. A Beállítások Beállítások ikon > Névjegy > További információ lehetőséget választva mindkét név látható.

A 7.0.7392.0 verziószámú frissítés

Javítás az illetéktelen harmadik fél által létrehozott digitális tanúsítványokhoz. A frissítés egy olyan fontos javítást tartalmaz, amely egy adott legfelső szintű hitelesítésszolgáltató által kiállított kilenc nem megbízható digitális tanúsítvány által okozott, az egész iparágat érintő problémára ad megoldást. Ezekkel a harmadik fél által létrehozott digitális tanúsítványokkal közkedvelt webhelyek és levelezőportálok érhetők el.

A biztonsági rés nem a Microsoft termékeiben található ugyan, de ezek a nem megbízható tanúsítványok tartalomhamisításra, adathalászatra és közbeékelődéses támadásra adnak lehetőséget a webböngészők felhasználóival szemben. A frissítés az illetéktelen tanúsítványokat a Windows Phone rendszer Nem megbízható közzétevők nevű tanúsítványtárába helyezi, hogy a felhasználók még véletlenül se használják azokat. További információt a Microsoft Security Advisory (2524375) című dokumentumban talál.

A 7.0.7390.0* verziószámú frissítés

„NoDo” frissítésként is ismert.

  • Másolás és beillesztés. Egy szóra koppintva és a nyilakat húzva szöveget másolhat és illeszthet be a telefonon. E-mailekből, SMS-ekből, weblapokról és Office Mobile-dokumentumokból kimásolhat szöveget, és bárhova beillesztheti, ahol szöveg beírása lehetséges. Minderről a Másolás és beillesztés című témakör nyújt részletes tudnivalókat.
  • Gyorsabb alkalmazások és játékok. Senki sem szeret várni. Ezért csökkentettük az alkalmazások és a játékok indulásához és folytatásához szükséges időt. Mindez annak a törekvésünknek a része, hogy egyszerűbben és gyorsabban elérhetővé tegyünk mindent, amit szeret.
  • Eredményesebb keresés a Piactéren. Könnyebb megtalálni konkrét alkalmazásokat, játékokat vagy dalokat a Piactéren. Ha a Piactér Alkalmazások vagy Játékok részében megnyomja a Keresés gombot, az eredményben csak alkalmazások vagy játékok jelennek meg. A Piactér Zene részében a Keresés gombot megnyomva csak a zenék között végez keresést.
  • Egyéb fejlesztések a Piactéren. A Piactér az alkalmazások letöltése közben most megbízhatóbban működik. Még egyszerűbbé tettük a 20 megabájtnál nagyobb alkalmazások letöltését, a próbaverziós alkalmazásról fizetős alkalmazásra való frissítést, az alkalmazásokra mutató hivatkozások e-mailben való megosztását, az Xbox LIVE-játékok megjelenési dátum szerinti rendezését és az Xbox LIVE-fiókok Játszótérről való létrehozását.
  • Wi-Fi hálózattal kapcsolatos fejlesztések. A telefon MAC-címe mostantól látható a Beállítások képernyőn. (Erre az információra akkor lehet szüksége, ha olyan Wi-Fi hálózathoz próbál csatlakozni, amely MAC-címen alapuló szűrést használ. Bővebb felvilágosítást a Csatlakozás Wi-Fi hálózathoz című témakörben talál.) Korlátlanná tettük továbbá a tárolható Wi-Fi profilok számát, és csökkentettük a telefon indulásához szükséges időt több Wi-Fi profil tárolása esetén.
  • Outlook-fejlesztések. Megkönnyítettük az olyan iPhone-fényképmellékletek megtekintését, amelyeket nem Exchange-alapú e-mail fiókból kapott (például Google Mail, Hotmail vagy Yahoo! Mail), lehetővé tettük a globális címlista használatát az Exchange Server 2003 rendszer Exchange ActiveSync szolgáltatással való elérésekor, illetve javítottuk az e-mailekben a szögletes zárójelet tartalmazó nevek (például: Bedecs Anna [Contoso]) megjelenítését.
  • Facebook-integráció. Továbbfejlesztettük a Facebook-fiókok szinkronizálását.
  • Kamerával kapcsolatos fejlesztések. Megbízhatóbbá tettük a fényképezés és a videorögzítés közötti váltást.
  • A hangrendszer fejlesztései. Zene vagy videó lejátszása közben most még könnyebben indíthat hívásokat Bluetooth-headsettel.
  • Egyéb teljesítménybeli fejlesztések. Ez a frissítés különböző telefongyártóktól származó olyan szoftvereket is tartalmaz, amelyek az egyes modellek teljesítményét javítják. Ha nem az érintett modellek egyikével rendelkezik, a frissítésnek ez a része természetesen kimarad a telepítésből.

*A 7.0.7389.0 verziójú operációs rendszerrel futó új telefonok a 7.0.7390.0 verziójú operációs rendszer minden szolgáltatását és fejlesztését tartalmazzák.

A 7.0.7008.0 verziószámú frissítés

Továbbfejlesztett frissítési folyamat. A háttérben települő frissítés magát a frissítési folyamatot fejleszti.

Kapcsolódó témakörök

Véleménye fontos számunkra!